Dankó Béla

SzarvasRákóczi út 2.2. választókerület
2018 Apr. 2 09:59

A választás tétjéről beszéltek Mezőberényben

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Dankó Béla országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott Mezőberényben.

 

 

A fórum fő témája  a választás tétje volt, vagyis, hogy bevándorlóország leszünk-e. Köszöntőjében Dankó Béla kiemelte azon kormányzati döntéseket, melyek a gazdaság fellendüléséhez vezettek, illetve abból következnek, mint a családtámogatási rendszer, az adócsökkentések.

Varga Mihály szerint 2 fontos kérdésre kell válaszolnunk, az egyik a demográfiai válság, a másik a migráció kérdése. A miniszter elmondta, hogy évente 40  ezer fővel csökken Magyarország lakossága. A családtámogatásoktól az ingyenes étkezésig sok mindent tettünk az elmúlt években a negatív tendencia megállítása érdekében. Már vannak is apró, kedvező jelek-mondta Varga Mihály.

A gazdaság helyzete is folyamatosan javult, hiszen 2017 végén 4,9%-os volt  a gazdasági növekedés, ez a 2. legnagyobb az Unióban. A gazdáság talpra állítását nem hitelekkel sikerült elérni. 2016-ban a munkaadókkal történt megállapodás értelmében csökkent a társasági adó, az szja, és folyamatos a bérnövekedés.

Dankó Béla országgyűlési képviselő a fórum végén megköszönte Miniszter Úr előadását, majd 2 kérést tolmácsolt a szaktárca vezetője felé, melyek igen égető problémák Békés megyében, az egyik az, hogy Békés megye is felzárkózzon az ország többi térségéhez, mind gazdasági értelemben és a bérekben, ehhez pedig elengedhetetlen, de nem elégséges feltétel az M44-es gyorsforgalmi út építése, nagy szükség van az útfelújításokra ebben a térségben, mindezek mellett pedig mezőgazdasági térség  révén fontos előrelépés lenne a az öntözhető területek nagyságának növelése.

 

Dankó Béla

Szarvas, Rákóczi út 2.
friss hírek
eseménynaptár