Dankó Béla

SzarvasRákóczi út 2.2. választókerület
2018 Jun. 27 08:24

Tervezett ütemben zajlik az M44-es gyorsforgalmi út építése

Június végén Dankó Béla országgyűlési képviselő és Kiss Boglárka, az építtető NIF Zrt. szóvivője sajtótájékoztatót tartott az M44-es út építésének előrehaladásával kapcsolatban.

Dankó Béla országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a Békés megyei lakosok és a megye gazdasága számára kiemelkedően fontos beruházás zajlik jelenleg, hiszen a megye a fejlett úthálózat hiányában elszigetelődött az ország többi területétől, az M44-es út építése azonban Békés megyét  becsatolja az ország gazdasági vérkeringésébe. A Képviselő elmondta, amellett, hogy a közúti közlekedés biztonságosabbá válik az új út építésével, a gazdasági fejlődés által a bérek növekedését várják el ezzel a beruházással.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője elmondta, hogy az építés tervezett ütemben zajlik, a Kondoros –Csabacsűd szakaszon a földmunkák készültsége 95%-os. Elkezdődött a Kondoros-Békéscsaba kivitelezése is, illetve a NIF Zrt. megkötötte a szerződést a Tiszakürt-Lakitelek szakasz kivitelezésére is. A  Kardos és Csabacsűd között épülő üzemmérnökség épületének alapozási munkái is elkészültek. A csabacsűdi csomópontnál a vasúti híd hídfői elkészültek, elkezdték beemelni a hídgerendát.

Dankó Béla kiemelte, hogy az első ütemben, vagyis 2019 végéig elkészülő Tiszakürt-Kondoros szakasz kiegészül egy további 1 km-es szakasszal, mely a Tiszakürt-Kondoros szakasz 44. számú főútra történő visszakötését teszi lehetővé, emellett megtörténik a 44. számú főút korrekciója 1,5 km hosszon, az M44 felett különszintű átvezetéssel.

Dankó Béla

Szarvas, Rákóczi út 2.
friss hírek
eseménynaptár