Dankó Béla

SzarvasRákóczi út 2.2. választókerület
2019 Jul. 8 13:23

Ipari park került átadásra Mezőberényben

 

Ünnepélyes keretek között került átadásra Mezőberényben a Csabai úti felüljáró mellett található ipari park, amely beruházás a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósult meg, több mint 192 millió forint támogatási összegből.

 

A rendezvényen mondott köszöntőjében Dankó Béla országgyűlési képviselő elmondta, hogy érdemes a helyi gazdaságot fejleszteni, s nem elég szépíteni egy várost, hanem fontos, hogy ilyen fejlesztések is megvalósulhassanak a településeken. Ezek a fejlesztések új munkahelyek teremtésére adnak lehetőséget, ezzel helyben lehet tartani a lakosságot, amit Mezőberényben lehetővé is tesznek. Dankó Béla hangsúlyozta, hogy az ipari park megteremtésével lehetőség nyílt arra, hogy ide cégek érkezzenek, az itt lévő cégek fejlesszenek, s új munkahelyeket teremtve biztosítsanak lehetőséget a helyi lakosságnak. Képviselő úr hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban sikeres volt Mezőberény városa, hiszen összességében 103 db uniós pályázatot nyert, több mint 4,6 milliárd forint összértékben.

 

Siklósi István, Mezőberény polgármestere megemlítette, hogy a fiatalok körében végzett felmérés alapján a lakhatás a legfontosabb számukra, de legalább ilyen fontos a munkahelyek megteremtése is. Hangsúlyozta, hogy fontos a munkahelyek munkaerővel történő ellátása, s szeretnék a munkaerőt a településen tartani.

 

A köszöntők után sor került az ünnepélyes szalagátvágásra, s az első két vállalkozással a szerződések aláírására is.

 

Dankó Béla

Szarvas, Rákóczi út 2.
eseménynaptár